ahogy dobban a bakancsuk a menetelésben
ők, ők a kedvcejim, a szívem értük repes
mikor a tévében a felvonulást látom
a nadrágomba csúszik a kezem és tépem, marcangolom saját méltatlan
lelkemet
amiért én sosem leszek ilyen szép és erős
bármelyikük akaratának örömest alávetném magam
mint utolsó közlegény
és szívem repeszne, ha a bakancsuk tisztára nyalhatnám
én
méltatlan
talán
de jaj, mily távoli tőlem e sok
dalia legény
őszinte arcélük és erős karjuk
hozzám, méltatlan sráchoz
ki vagyok én, hogy hozzájuk intézzem vágyam
vagyonom és ágyam
föláldoznám egyikük, de bármelyikük szaváért
kiáltsatok
mondjátok, hogy menjek
ígérem, nem leszek rest, mindent megteszek...
de jaj, a könnyeim elmossák amit írok
nekem marad örökre és mindig a külváros
férfias dolgoktól messze sodort az élet
nektek adom, ahogy akartok
úgy vessetek neki véget!
<3
