itt áll, karját széttárva, a tekintete merev
ahogy nőtt, a horizont úgy távolodott. a tölgy a sarkon újra a világ vége lesz egyszer...
ott hó helyett tollpihék hullanak, a köd a legfinomabb tejből van
kiöltött nyelvvel rohanunk a párás hajnalban és hiszek neked. majd ha átbukott az éjszaka a kerítésünkön, megszököm veled
az árnyékban sétálunk a fasor alatt, nem láthat meg minket senki a lámpafény eltakar. könnyű lépteink alatt csak suttognak a kövek, ahogy a park felé haladunk, hogy örökre elvesszünk, majd sikerül talán.
mióta nyertél kereslek
majd kopogj
2007.07.15. 22:35 sauerkrautrock
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://cethal.blog.hu/api/trackback/id/tr35118565
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
