Jónás, a képzelt cethal

az aluljárók középkori képződményei lettek a posztmodernnek, utcáik iszamos kövén patakokban folyik a barna lé. itt grundolnak nyilas misi meg a nemecsek, kezükben sör, agyukban szünet. fogasfejű barátaik is a serdülés terhével a vállukon. hogy a költészet se hiányozzon az ostobán lógó lámpafény alól lássuk a széplányokat sorban. itt egy tigriscsíkos, amott egy leopárd, nagymamát vezetve a közpincén át. jönnek bátortalan barnák, kirívó kékek, ezüstösen csillogók, vagy platinán. fejek, a helyük a boldogító rúzs, a szemek körvonala durván feketére húzva. esküsznek a sminkek, hogy karakter és kerület különböző közeg. a vaskos párnák talán lufi lábak, lógó, rengő vagy lágyan ringó húsok a kemény tűsarok ütemére. a kevés és más napszakra tartozók hervadtak ha nem a maguk idejében
a szürkés-kosz színű háttér előtt a halogénlámpák bántó rivaldafénye remeg ahogy kézt-kézbe téve táncra perdül a metrolugas népe. könyökük és elébb hátuk majd azon a folt összeér. feszült arcukról a követelőző közelség beszél. a libbenő kabátok szagát tántorgó csövesek mókázása itatja át. ahogy pörög a tér és forog benne minden száz felé billen
pukkanó sörök locsolják rogyadózó táncuk ahogy a büfésné jókedvében kicsapta az ajtót és itatja a sorát. misi és nemecsek egy pattanásos, hosszúnyakú libát pörgetnek, ketten egyet
italtól sárosan esik hasra mindhárom, egymásra hemperednek ahogy elmúlik a varázs és a pillanat rögtön kijózanít
a szél megindul és elfújja az álmot fölvesszük a munkát.
a tányérkán 24 forint, marika is besegít