HTML

Jónás, a képzelt cethal

Linkblog

tüntetnek a tehenek

2007.10.23. 21:56 sauerkrautrock

moo, a tejünk sem elég, ha a tőgyünket naponta fejésre duzzasztjuk őszinte szorongással hatalmas keblünkben, hogy mit a legnagyobb szeretettel termelünk talán a gazdáink számára nem lesz egyszer kedves
erre akik eddig elmentek és vissza sosem jöttek, reméltük, hogy egy boldogabb szebb helyre kerültek. de jajgatásuk egy ideje fájdalmas és búúús kiáltásuk fülünkig is eljutott és azóta minden nap vérre menő verseny és elkeseredetten tejelünk az életünkért. ha a tokaszalonnánkat meg szeretnénk még legalább egy darabig tartani, bár mint vágásérett, sokat látott matróna azt hiszem nekünk már nem lehet sok hátra. ezért kigondoltuk kérődzés közben hogy nem tűrjük tovább a terrort és patáink az elnyomás nyakára hágnak. tábláinkkal és rövid de kemény szarvainkkal az zsarnokság zárát fölfeszítjük. az istállóban pedig a békés együttélés az önkéntes beszolgáltatás stabil alapzatán egy gyarapodó és boldog jővőt teremtünk mely a szabadságtól áldott tőgyeink tejét-vaját megkétszerezi akár. és virágzó államgazdaságunk szénaszagú istállónk egészséges, békés társadalma megmutathatja e világnak, hogy nem mind bolond aki marha!

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: tüntetés tej kommunizmus tehén vaj államgazdaság tünet és

A bejegyzés trackback címe:

https://cethal.blog.hu/api/trackback/id/tr64205381

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: intravel.hr 2018.03.19. 16:17:22

Előzmények... - Csenge blog

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása