a becsapódó metro ajtóban állt olyan ábrázattal mit akinek becsípte a lelkét múlt és nem érti miért vágtat vele tovább a szerelvény. ő már régen lemaradt volna a levegőben lebegve testetlenül a sínek felett egy szempillantás erejéig örökre.
olcsó emlékekben fürdeni évekig, inkább a napi rutin, legalább csekély eséllyel arra, hogy a jövő szebb lesz, és a Hold továbbra is körülöttünk kering, egyenként, a gondolat pedig tovább nyargalhat az érzékek ólomcsizmáiban a tejút ismerős tájain. a néma bazár fényes forgatagában, színes tükörcserepek közt minenki magáért.
de ha megfájdul a könyököd, akkor a párkány a kemény